Gyerekkori álmom, hogy abból jól éljek, amit szeretek csinálni.

Ha ez a téma téged is foglalkoztat,

akkor tarts velem ezen az úton!

– Kövess a közösségi média oldalaimon, vagy

– csatlakozz az Alkotásból Szabadság Klubomba (ASZK), ahol kreatív vállalkozásokat építünk lépésről lépésre, vagy

– gyere hozzám egyéni konzultációra, ha gyorsabban szeretnél haladni, vagy

– szervezd ki nekem a technikai megvalósítást, hogy te csak az alkotás örömével tudj foglalkozni.

Ha pedig az életcélodat keresed akkor szeretettel ajánlom neked ezt a könyvet. (Ingyenes postaköltséggel megrendelhető a linkről.)

„Mindig is arról álmodtam, hogy abból éljek meg, amit szeretek csinálni. Sokáig azonban elhittem, amit oly sok kreatív embernek mondanak: hogy ebből nem lehet rendes bevételt építeni. Ma már máshogy látom.

Most építem a saját kreatív vállalkozásomat – lépésről lépésre, ugyanazokon a kihívásokon átmenve, amikkel te is küzdesz. A különbség az, hogy az elmúlt 20 évben marketingben, értékesítésben és automatizálásban dolgoztam, és pontosan tudom, milyen stratégiák és rendszerek kellenek ahhoz, hogy egy ötletből valódi, működő vállalkozás legyen.

Ezért nem felülről beszélek hozzád, hanem útitársként. Megosztom veled azokat a módszereket, amiket én is most alkalmazok, és amikkel már más alkotóknak is segítettem elindulni. Nem kell harsányan eladnod magad, nem kell feladnod az introvertált működésedet – megtalálhatod a saját, önazonos utad, amin nem csak alkotsz, hanem meg is élsz belőle.”

Vanda

Gyorsabban haladnál?

Neked most 50 perc, ám hónapokkal rövidíti le az utadat.

Nézd meg a részleteket:

Megértő közösségben lennél?

Nem kell egyedül végigcsinálnod – haladj velünk lépésről lépésre az Alkotásból Szabadság Klubban.

Nézd meg a részleteket:

Ingyen tanulnál?

Kezdd el ma, nulla forint befektetéssel.

Nézd meg a részleteket:

Csak alkotni szeretnél?

Te alkoss, én megoldom helyetted a technikai részét.

Nézd meg a részleteket:

Marketing stratégia

Tervezéstől a megvalósításig

introvertált, kreatív alkotóknak

Avagy hogyan szerezz bevételt a kreativitásodból még akkor is, ha rettegsz attól, hogy megmutasd magad a világnak.

Alkotóként boldogulni az üzleti világban? Ráadásul az introvertált, belülről mindent mélyen megélő, de kifelé ennek töredékét sem mutató lelked is visszatart?  Legszívesebben mással se foglalkoznál, csak az alkotás adta örömökkel? Akkor jó helyen jársz, én leveszem rólad a terhet. Szervezd ki nekem az értékesítési folyamatod technikai megvalósítását az értékesítési oldaltól, a bankkártyás fizetésen át egészen a klubtagság létrehozásáig, mindent, ami automatizálható.

Kattints a gombra, és foglalj le egy 20 perces ingyenes konzultációs időpontot a részletek megbeszéléséhez. (Rövid kérdőív segít, hogy hatékonyan teljen a 20 percünk.) 

ALKOTÓKÉNT HALLANI SEM SZERETNÉL A MARKETINGRŐL?

PEDIG A VILÁGNAK SZÜKSÉGE VAN ARRA A TUDÁSRA, AZOKRA AZ ÉRTÉKEKRE, AMIK BENNED VANNAK!

Megértelek...

  • ... te nem akarsz olyan lenni, aki a saját cuccát tukmálja az ismerőseire.
  • ... úgy érzed, ha marketingezel, az olyan, mintha eladnád a lelked az ördögnek.
  • ... te egyszerűen csak szeretnéd mások életét szebbé/jobbá tenni.
  • ... esetleg volt már mással rossz tapasztalatod, ezért próbálsz mindent magad csinálni.
  • ... próbálsz mindent magad megcsinálni, ezért csak arra nem jut időd, amit igazán szeretsz: az alkotás.
  • ... évek teltek el azóta, hogy megszületett a remek ötleted, mégsem haladsz érdemben.
  • ... túlságosan introvertáltnak tartod magad, ami leginkább az egyhelyben toporgásodat támogatja?
Hozbor Vanda - tárt karokkal várlak a programjaimon

Akkor...? Most már elfogadsz segítséget, vagy egyedül küzdesz tovább?

Te is az a típus vagy, aki majd megtanulja, aki majd megcsinálja, …mert az a biztos, az lesz a jó, az lesz a minőség. Sokáig én is így gondoltam. A fejlődésem azonban exponenciális emelkedésbe kezdett, amikor végre hajlandó voltam elfogadni más segítségét. Amikor először béreltem fel coachot, amikor először szerveztem ki egy tevékenységet a vállalkozásomban, akkor ugrásszerűen kiemelkedő eredményeket értem el. És nem csak ez első alkalmakkor, hanem minden egyes alkalommal, amikor valakivel együtt dolgoztunk az én saját ügyemen. Most itt van a lehetőség, a te ügyeden is tudunk közösen dolgozni.

Mit tudsz tenni?

Időpontot foglalsz tanácsadásra

A leghatékonyabb módja a fejlődésnek az egyéni támogatás. Amikor 100%-ban te vagy a fókuszban, és a te ügyedre koncentrálunk, abból hozzuk ki a legtöbbet.

Ha az egyéni konzultációt választod, akkor első körben egy kérdőívet kapsz, amit kérlek, hogy tölts ki olyan részletesen, amennyire csak tudod, hogy majd a marketing stratégiai tanácsadásra szánt időt ne az vegye el, hogy bemutatkozol, és mesélsz magadról. Hiszen ez meglesz nekem a kérdőívből.

Ha még nem vagy benne biztos, hogy tudlak-e téged támogatni, de gondolkozol rajta, akkor is kattints a lenti „Érdekel” gombra, mert elküldök neked minden részletet, ami alapján dönteni tudsz.

Megnézed az ingyenes tartalmakat

Ingyenes tartalmaimmal támogatlak abban, hogyan tudsz introvertált kreatív alkotóként boldogulni az üzleti világban. Hogyan tudsz bevételt termelni abból, amit szívesen csinálsz.

Ki vagyok, és miért érdemes velem együtt dolgozni?

Kreatív alkotóknak – neked – segítek megjelenni az online térben, automatizmusok és értékesítési rendszerek építésével, és a lelked ápolásával – mert legtöbbször ez a sikerünk gátja.

Közgazdasági diplomám van, 20 éves tapasztalatot szereztem értékesítésben, értékesítés támogatásban és vezetésben.

Life- és business coach, valamint tréneri és személyiségelemző végzettségeimmel tudlak támogatni az utadon a kivitelezés mellett.

A Human Design és a Kronobiológia módszereivel is dolgozom, mert van, hogy az elakadásaink azért keletkeznek, mert nem ismerjük magunkat eléggé, és a fenti módszerek percek alatt adnak tűpontos útmutatást, megértést és kiutat.

Megszállottja vagyok az automatizmusoknak, és az online fizetési rendszereknek. Rengeteg féle szoftvert ismerek, neked nem kell mind a százat megismerni, hanem személyre szabottan azt tudom ajánlani, ami a számodra, és a vállakozásod céljaira szabra a legmegfelelőbben használható, és a legköltséghatékonyabb. Legyen szó akár előfizetéses klubtagság építéséről, vagy infótermék értékesítési folyamatról, vagy online kurzus, vagy személyes workshop értékesítési folyamatokról.

És hogy miért főként az introvertált, kreatív alkotók az ügyfeleim? Mert én magam is introvertált, kreatív alkotóként működöm, ennek minden szépségével, és nehézségével egyaránt. Szóval megértelek. És tapasztalataim szerint nincs is annál jobb, mint akivel együtt dolgozol, és megért téged. Érti a működésed, érti az elakadásaidat, és ezen felül látja, ki is lehetne belőled. Én abban támogatlak, hogy önmagad legjobb verziója legyél, és nem hagyom, hogy elpazarold a tehetségedet pusztán azért, mert te nem tartod magad elég jónak.